SZEPES

SZEPES

Karma és újraszületés – Dr. Pressing Lajos pszichológus és buddhista tanító

Karma és újraszületés – Dr. Pressing Lajos pszichológus és buddhista tanító

Keleti felfogás szerint a halált követő újraszületésünk körülményeit a karmánk határozza meg.

A karma azonban nem azt jelenti, hogy a sorsunk előre meg van írva, hanem éppen ellenkezőleg: életünk a döntéseink és a tetteink folyton alakuló következménye.
Valójában nemcsak a halál után, hanem már most is minden pillanatban „újraszületünk”, hiszen az életünk folyamatosan változik.
Mégis gyakran érezzük úgy, mintha a múlt irányítana bennünket – a megszokásaink, a régi sérelmeink és érzelmeink határozzák meg, hogyan cselekszünk.

Az előadás segít megérteni, hogyan működik a karma, és hogyan válhatunk tudatosabbá: miként tanulhatjuk meg kezelni az érzelmi feszültségeinket, hogy valóban szabadon és felelősen alakíthassuk a saját életünket – nemcsak a halált követően, hanem már most.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
A programon résztvevők elfogadják a házirendet, valamint elfogadják, hogy a programon készült kép-, hang- és videofelvételt a szervezők saját nyilvános felületeiken, illetve egyéb médiafelületeken való megjelenés során felhasználhatnak.