„Nagyon fontos, hogy autizmustudatosabb legyen a társadalom” − interjú Négyesi Nikolettával, Dalicsek Bence Színek mögött egy világ című festménykiállításáról

Milyen az, amikor valaki szavak és mondatok helyett színekkel és tónusokkal fejezi ki az érzéseit és a belső világát? Októberben ezt tekinthetjük meg a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár honlapján, méghozzá Dalicsek Bence tolmácsolásában. A 13 éves, autizmusban és ADHD-ban érintett fiú alig beszél, azonban annál többet fest. A képein legtöbbször a szivárvány motívuma jelenik meg, de soha nem pont ugyanúgy − ha jó a kedve, a színek világosabbak, vidámabbak, ha pedig nem volt túl jó napja, a festmény is sötétebb, komorabb hangulatú lesz. A találó módon Színek mögött egy világ címre keresztelt kiállítás október 31-ig elérhető.

Az édesanyja, Négyesi Nikoletta elmondása szerint Bencét már egészen kiskorától fogva vonzották a színek, és a festés nem egy tudatosan kijelölt fejlesztési út részeként vált fontossá számára. Organikus módon, a saját tempójában kezdett el alkotni, mára pedig igazi kis művésszé cseperedett. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy már nagyjából 150 festmény díszeleg az otthonukban. Ezeknek egy részét hamarosan személyesen is megcsodálhatjuk az Érdi Galériában, méghozzá egy különleges foglalkozás keretein belül.

Október 18-án egy közös festésre invitálja az érdeklődőket Bence és Niki, ahol bárki kipróbálhatja magát az alkotásban. Az esemény nem csupán arra ad lehetőséget, hogy a résztvevők együtt fessenek Bencével, hanem arra is, hogy megtapasztalják, milyen örömet adhat az alkotás, amikor nem a tökéletesség, hanem az önkifejezés kerül a középpontba. Niki számára különösen fontos, hogy ez egy inkluzív program legyen, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a neurotipikus gyerekek, családok is betekintést nyerhessenek az autizmussal élők világába.

A mindennapok azonban nemcsak az alkotás öröméről szólnak: az autizmussal élő gyermekek és családjaik számos nehézséggel szembesülnek, a magas támogatási szükségletű személyek lehetőségei pedig különösen korlátozottak lehetnek. Éppen ezért jelent sokat Nikiék számára a SZIKRA Tehetséggondozó Egyesület közössége, ahol nemcsak elfogadásra, hanem valódi támogatásra is találnak.

Interjúnkban Négyesi Nikolettával többek között arról beszélgettünk, hogyan vált Bence életének meghatározó részévé a festés, miként tükröződnek az érzései a képein, és milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a mindennapokban. Szó esett emellett az autizmussal élő gyerekek tehetségének kibontakoztatásáról, a támogató közösségek fontosságáról, valamint arról is, miért fontos, hogy a társadalom egyre autizmustudatosabbá váljon.

1. A beszélgetésünk apropója a kisfiad, Bence online festménykiállítása, ami október 31-ig tekinthető meg a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár honlapján. Hogyan mutatnád be Bencét annak, aki nem ismeri őt? Milyen kisfiú ő, és mit jelent számára a festés?

Még nekem is gyakorolnom kell, de ő már nem kisfiú, hanem nagyfiú, hiszen 13 éves. Egy alig beszélő, autizmusban és ADHD-ban érintett nagyfiú. Elég korán, már 2 évesen megkapta a diagnózist. Valahogy így mutatnám be hivatalosan, de azért a diagnózisok mögött ennél ő jóval több. Bennem az fogalmazódott meg, amikor láttam a képeit, és a kiállítás is arról szól, hogy ez a több mutatkozzon meg: mi az, ami e mögött lehet.

2. Mikor derült ki, hogy Bencét ennyire vonzza a festés? Emlékszel még az első időszakra, amikor rendszeresen elkezdett festeni?

Nagyon korán, már 2 éves kora körül nagyon érdekelték a színek − ez egyébként egy elég tipikus autista dolog. Már akkor elkezdett festeni, viszont óvodás korában évekre abbahagyta. Valószínűsítem, hogy az lehetett mögötte, hogy ő azt szereti, hogy amit elképzel, az olyan lesz. Hogy az lesz a papíron, amit ő elképzelt, és pont olyannak kell lennie. Aztán talált egy óvónőt, aki nagyon jól rajzolt, és vele rajzoltatott. Ő le tudta rajzolni azokat a dolgokat, amiket Bence szeretett volna. Velem is nagyon-nagyon sokat festetett.

Aztán iskolás lett, és jött egy pont, amikor újra elkezdett festeni. Többek között szerintem ez azért is volt, mert elkezdtem művészetterápiával foglalkozni, saját élményre megtanulni is, és ehhez egyre több eszköz lett otthon. Ezek szabadon voltak és elérhetővé váltak számára. Szerintem nagyon fontos, hogy elérhetővé váljanak a művészeti önkifejező eszközök a gyerekek számára. Ez olyan, mint hogy a zenészeknél ott van a zongora, vagy a hegedű. Nálunk ott volt a vászon és ott voltak a festéshez szükséges eszközök.

Semmi olyan nem volt ebben, hogy mi ezt ráerőltettük volna. Abszolút önmagától indított dolog volt, és szerintem ez nagyon fontos volt az ő művészetének az elindulásában. Ő felkel reggel és fest. Hazajön és fest. Ez ténylegesen az ő kibontakozása tudott lenni.

3. A szivárvány különösen fontos Bence számára, és nem mindig ugyanúgy jelenik meg a képein. Szerinted miért éppen a szivárvány vált ennyire meghatározóvá számára és édesanyaként mit veszel észre abban, ahogy a színek és a tónusok változnak? Van, hogy egy-egy festményből érzed, hogy milyen hangulatban van Bence?

Mindenképp, igen. Abszolút lehet érezni a hangulatát. Van egy olyan sorozata, aminek a Meltdown a neve. Ez nem véletlen, mert azért vannak kihívásos időszakok. Ilyen a meltdown, ami egy idegrendszeri túltelítődés. Ilyenkor Bence nagyon rossz állapotba kerül, és nagyon nehezen tud kijönni belőle. Sokszor annyi is elég neki, hogy mellette vagyok. Sok technikát kipróbáltunk már − légzőgyakorlatot, elvonulást − tényleg, nagyon-nagyon sok mindent. Ahány gyerek, ahány ember, annyiféle dolog hathat ebben a meltdownban.

Ha hazajön az iskolából, ahol sok minden éri, azokat nekem nem tudja elmondani. Az élménymegosztás egyébként is nehezített még a jól beszélő autistáknál is, nála meg abszolút. Ő hazajön és fest egy képet. Amikor nem jó napja volt, lehet érezni a tónusokon, hogy ez nem volt annyira jó nap. Illetve, amikor tudja, hogy valami jó fog történni vele, mondjuk megy a mamához, ahol szeret lenni, mert vidéken van és nagyon szereti a természetet, olyankor egy nagyon jó hangulatú, színű dolgot tud csinálni. Szóval abszolút átjön a festményeiből a hangulata.

4. Mikor érezted először, hogy Bence valami olyasmit tud megmutatni magából a festményein keresztül, amit más módon nehezebben vagy akár egyáltalán nem tudna?

Jó kérdés, hogy mikor… Azt éreztem, hogy ezeket ő használja. Elkezdte valóban kommunikációs céllal is használni, de ő maga magának. Utána én ezeken látom, hogy az egyik festmény kicsit vidámabb színű, vagy a másik egy kicsit sötétebb. Most már nagyjából 150 képe van − tele van az egész lakás a képeivel. Már nem tudjuk őket hova tenni, úgyhogy szuper, hogy lett ez a kiállítás, mert legalább lett egy kis helyünk otthon.

Tényleg, rengeteget fest, és azt éreztem, ha ezt ő szívesen csinálja, neki tényleg kibontakozás és önkiteljesedés ez, akkor mi lenne, ha ezt megmutatnánk másoknak is. Ezeknek a típusú gyerekeknek nagyon kevés a lehetőségük arra, hogy kibontakozzanak, szóval nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ki tudták állítani a képeit itt.

5. A kiállítás címe Színek mögött egy világ. Miért éppen ezt a címet választottatok, és mit jelent az a mondat számodra Bence és a festészete kapcsán?

Rengeteg színt használ, és nagyon szereti a színeket keverni is. Neki az egyik kedvenc játéka az, hogy filctollakkal vagy színes ceruzákkal játszik. A Színek mögött egy világ pedig azt jelenti, hogy itt vannak ezek a színek, és betekintést nyerünk ezáltal az ő világába, amit ő nem tud elmondani. Jelenleg szavakkal kommunikál − teljes, összetett mondatokban, gondolatokban nem tud. Ő ezzel egy kis betekintést enged abba, hogy mi lehet talán benne, mert igazából még csak találgatni tudunk.

6. Az online kiállítás már október elseje óta elérhető. Milyen visszajelzéseket kaptál azóta? Volt olyan reakció vagy üzenet, ami különösen megérintett?

Igen, és ilyen szempontból nagyon jó is az online kiállítás. Először egy picit ódzkodtam tőle, de így több emberhez el tud jutni. Vidékről is írtak barátok, ismerősök, hogy milyen érdekes, milyen szép, milyen jól néz ki, nem csoda, hogy ennyire megfogja a szivárvány, mert én is annyira szeretem, és hogy milyen jó a látásmódja. Nagyon kedves és pozitív üzeneteket kaptam.

7. Október 18-án egy közös festésre is sor kerül az Érdi Galériában, ahol Bencével együtt alkothatnak a résztvevők. Hogyan képzeljük el ezt a foglalkozást, és mit szeretnél, hogy magukkal vigyenek belőle azok, akik csatlakoznak Bencéhez?

Azt, hogy az alkotás mindenkié. Ez egy öröm, ami szabadságot tud adni, bármit is festünk. Nem kell, hogy tökéletes legyen. Ez egy jó élmény, jó érzés tud lenni. Bencének volt már egy első kiállítása és már oda is vittem vásznakat. Akkor sok barátja, osztálytársa jött el, és ez egy teljesen ad hoc dolog volt. Úgy gondoltam, hogy Beni majd jól ellesz vele, de ott voltak az osztálytársai is, és akkor mondtam nekik, hogy fessetek ti is. Akkor fessünk együtt. Nagyon organikusan alakult.

Én javasoltam, hogy szerintem most is olyan jó lenne, ha ez egy inkluzív dolog tudna lenni. Szerintem ez azért is fontos, mert így talán betekintést tud nyújtani egy neurotipikus gyereknek, egy családnak is, hiszen ők is el tudnak jönni. Én mindenképp szeretném, ha ez nemcsak az autizmussal élő gyerekeknek vagy az autista családoknak szólna, hanem egy inkluzív rendezvény tudna lenni. Nekem nagyon-nagyon fontos, hogy autizmustudatosabb legyen a társadalom, mert mi a hétköznapokban érezzük ezt. Már szerencsére nagyon érezzük a pozitív változást, hiszen sok alapítvány van, akik ezt hirdetik és akik emellé állnak. Nekünk ez nagyon fontos.

8. A tehetség kibontakozása mellett vannak azért nehézségeitek is. Milyen akadályokkal kell Bencének és a családnak megküzdeni, és melyek azok, amelyekről szerinted kevesebben tudunk vagy nem esik róluk elég szó?

Valamennyire már érintettem is egy-kettőt, de leginkább azt emelném ki, és ezért is lehet jó, hogy létrejött ez a kiállítás, hogy beszéljünk arról, hogy sok ilyen gyerek és sok ilyen család van, akik érintettek. Nemcsak olyanok, akik kevésbé érintettek. Tudom, hogy nem lehet különbséget tenni autizmus és autizmus között, de azért még mindig beszűkültebbek a lehetőségei a magasabb támogatási szükségletű  autistáknak, főleg azoknak, akik alig beszélnek. Az egy nehézség egy intézményben, egy speciális iskolában. Persze tudom, hogy az integráció sem könnyű, de a jövőjük szempontjából szerintem azért nagyobb kérdés lesz, hogy ők hova tudnak majd eljutni. Egyáltalán fognak-e tudni önállóan eljutni valahova?

A családok számára a jövő kérdése mindenképpen kardinális tud lenni. A jövőben nagyon fontos lesz, hogy még több lakóotthont és még több támogatott lakhatást tudjanak biztosítani az autizmussal élő személyeknek, felnőtteknek. A gyerekeknek már sok fejlesztés van, de a felnőttek ellátása szerintem az elkövetkezendő időkben egy nagyon fontos kérdés lesz.

 9. Beszéljünk egy kicsit a SZIKRA Tehetséggondozó Egyesületről. Miben tudnak ők segíteni és mit jelent számotokra, hogy van egy közösség, amely kifejezetten az autista gyerekek tehetségének a kibontakozását támogatja?

Röviden: nagyon sokat. Hosszan pedig, nagyon-nagyon jó érzés, hogy egy sorstárs közösségben tudunk lenni. Szerintem ezt mindenki érezte már, aki a sajátjai között volt. Ők átérzik azt, amiben vagy. Április az autizmus hónapja, és itt, Érden szokott lenni egy séta, egy kék séta nevezetű program, amit a SZIKRA Tehetséggondozó Egyesület szervez. Nagyon sok rendezvényük van, és ez az egyik nagy rendezvényük itt, Érden. Olyankor körbesétálunk, és nagyon jó érzés együtt lenni azokkal az emberekkel, akikről tudod azt, hogy nem fognak leszólni, nem fognak úgy nézni rád, nem fura a gyereked, hanem egy büszkeség, amit azért mi nagyon ritkán élünk meg. Akárhogy is vesszük, azért társadalmilag még mindig a peremen vagyunk. Még mindig megbotránkoznak rajtunk, megnéznek, megszólnak, beszólnak…

 10. Van ilyen, hogy a mindennapokban megszólnak?

Igen, van. És amikor egy ilyen közösségben vagy, akkor ezek nincsenek. Amikor a SZIKRA rendezvényein vagyunk, akkor ugyanúgy tudunk élni, mint egy tipikus család.

A SZIKRA még a táborait tudja nekünk adni. Az autista gyerekeket nem sok helyen fogadják be a táborokba, és itt specifikus a tábor is. Olyan szakemberek vannak, akik tudnak velük foglalkozni. Itt is kiemelném, hogy ők magas támogatási szükségletűek, tehát tényleg nem akármilyen tábor ez. Egy az egyben vigyáznak a gyerekekre, és azért ehhez kell anyagi forrás is. Ezért minden évben lobbiznak a szikrások, hogy meglegyen. Ez számunkra nagyon fontos, és ezért szeretjük az ő rendezvényeiket, az ő táborukat, mert úgy érezzük, hogy el vagyunk fogadva.

11. Végül, anyaként mit jelent számodra, hogy Bence képei most másokhoz is eljutnak, és mit szeretnél, hogy az emberek meglássanak bennük?

Azt gondolom, hogy azt nem irányíthatom. Hogy mit szeretnék? Én azt érzem, hogy most nagyon büszke vagyok a fiamra. Meg magunkra is. Ez egy nagyon hosszú út volt, és még persze nincs vége, de az elmúlt 13 év tele volt mélységekkel és hullámvölgyekkel. Soha nem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig, hogy tényleg ennyire büszke lehetek a fiamra, még így is, hogy egy teljesen atipikus életet élünk. Hát igen, büszke vagyok.

Az interjút Horváth Valentin készítette a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár megbízásából.
Fotó: Kondri Péter

Kiállításajánló: Dalicsek Bence online festménykiállítása

Programajánló: Közös alkotás Dalicsek Bencével az Érdi Galériában | 2026. október 18. 09:00