Eltemetett és megvalósult álmok – Eőry Emil emlékkiállítás
A kiállítás megtekinthető 2025. január 11-ig.
Az érdi Parkvárosi Közösségi Ház pályázatot hirdet,15 és 30 év közötti-Érden vagy Érd vonzáskörzetében élő, szárnyait bontogató amatőr művészek számára.
55 év felett vagy? Szeretsz táncolni, de nincs kivel? Gyere az "Érdi Szenior Örömtánc" csoportba.
Az előadás alapjául Robert J. Meyers "Kiút a függőségből" című könyve szolgál, amely a CRAFT (Community Reinforcement and Family Training) módszert mutatja be.
Játékos ismerkedés az angollal csörgőkkel, bábokkal, kártyákkal, csikizéssel, labdákkal 6 hónapos kortól 3 éves korig!
A NYUGDÍJRENDSZER JELENE, JÖVŐJE Előadást tart: Kóka Tamás nyugalmazott közgazdász
Érdeklődni és jelentkezni a fenti honlapon, info@bohemkuckom.hu e-mail címen vagy Szegedy Tamaránál a 20/226-2853 telefonszámon lehet!
Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek.
A hangulatról Arany Gold Zoltán gondoskodik gramofonjával és hanglemezeivel.
Varga Ildikó amatőr érdi festő alkotásaiból nyílik kiállítás mely február 12-ig megtekinthető a Közösségi Ház nyitvatartási idejében.
Érdeklődni és jelentkezni a fenti honlapon, info@bohemkuckom.hu e-mail címen vagy a 20/226-2853 telefonszámon lehet!
Bábjáték két félidőben, de csak egy felvonásban, hosszabbítás nélkül.
Helyszín: Országgyűlési Könyvtár | 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.
Nyáry Krisztián 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert.
A belépés ingyenes, de előzetesen regisztrációs jegy váltása szükséges a Szepes Gyula Művelődési Központ információs pultjánál!
A kiállítás megtekinthető 2025. március 1-ig, a galéria nyitvatartási idejében, szerdán 12:00-tól 20:00-ig, csütörtöktől szombatig 10:00-tól 17:00-ig
Miért ne találhatnánk rá akár a B oldalon a másik felünkre, csak azért, mert az A oldal ezt nem pörgette ki nekünk? És egyáltalán: tényleg mindenkinek szüksége van egy állandó társra a boldogsághoz?
Csatlakozz hozzánk egy látványos és energikus előadáson, ahol az Eurovízió ikonikus slágerei kelnek új életre!
A magyar kultúra napja alkalmából megrendezett eseményen az előadást egy beavató színház előzi meg 25 percben, amelyben közelebb hozzuk Tamási Áron művét, és a megvalósított produkciót a hallgatósághoz.
Zenés vígjáték, két felvonásban. Egy jó OPERETT több, mint egy ajándék – IGAZI ÉLMÉNYT ad, amit nem csak nézni, hanem átélni is lehet!
A motivációs estek sokszor könnyű sikert ígérnek, és felbolygatják a Benned lévő elnyomott érzéseket. Popper Péter azonban az emberi lélek mindentudója volt.
Részvétel kizárólag a Magyar Építész Kamaránál történő előzetes regisztráció esetén lehetséges.
A Téli Tárlat 2025 alkotásaiból inspirálódva parafrázisokat készítünk vegyes technikával az alkotókedvű résztvevőkkel.
A rajongói kéréseknek eleget téve, Mama és Papa turnéra indul, hogy a karanténból kiszabadulva, Laci „Ugyanolyan mocsok vagy te is, mint a Gizi” című önálló estjén, élőben is elmeséljék legújabb élményeiket.
A L’art pour l’art Légitársaság első, nagysikerű műsora után máris itt van a második nagysikerű műsor, amelynek címe önmagáért beszél. Hiszen az a szerencsétlen páva tényleg fölszáradt, bár erre még mi magunk sem voltunk fölkészülve, hát még a Kedves Közönség!