SZEPES

SZEPES

Kapcsolódás II. – Wenszky Ágnes és Kovács Mátyás kiállítása

Kapcsolódás II. – Wenszky Ágnes és Kovács Mátyás kiállítása

Az idén 30 éves Poly-Art Alapítvány égisze alatt létrejött Képzőművészek Érdi Közössége 2024-ben hirdette meg Kapcsolódás c. alkotói pályázatát a közösség 10 éves fennállása alkalmából. A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri értékelte és a két, zsűri által legjobbnak ítélt alkotó, Ágnes és Mátyás páros bemutatkozási lehetőséget kapott a Szepes Gyula Művelődési Központ kamaratermében.

Wenszky Ágnes

„Az elmúlt 20 évben közel 50 csoportos tárlaton állítottam ki a képeimet, de volt négy önálló kiállításom is. Ezeket a lehetőségeket többségében két képzőművészeti társaságnak köszönhetem. 2016 óta vagyok tagja az Újpesti Művészek Társaságának, 2018-tól a Képzőművészek Érdi Közösségének. Mindig öröm és várakozás, ha megmutathatom a műveimet. Talán kertész végzettségem miatt közel áll hozzám a természet, főleg a növények világa, megragad a táj szépsége, a fény és az árnyék játéka, de érdekel az emberi arc és az épített környezet is.”

 

dr. Kovács Mátyás

(okl. erdőmérnök, természet- és tájvédelmi szakmérnök, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nyugalmazott főosztályvezetője, amatőr festőművész és fafaragó)

„Rajzkészsége és a művészetekhez való vonzódása már korán, általános iskolás éveiben is megmutatkozott, sokat rajzolt és vízfestményeket készített. (…) Témái rendkívül változatosak. 36 évi hivatásos természetvédelmi tevékenységéből következően többségében a nemzeti parkok és a védett területek gazdag és értékes tájai ihletik alkotásra, az erdő, a víz, a felhők játéka. Sajátos színvilágot és technikát alkalmaz. Ritkábban használ ecsetet, inkább festőkéssel viszi fel a festéket hol rusztikusan, hol finom átmeneteket képezve.”

A kiállítás 2025. május 4-ig tekinthető meg a művelődési központ nyitvatartási idejében, előzetes bejelentkezést követően (+36 23 365 490, programok@szepesmk.hu).